abrakadabra

.
.

.
.
A nyomozótiszt szállodai szobájában alszik, abban a szállodában, ahol a zongoristát.
Hajnali két óra. Sötét van a szobában, és emlékek táncolnak egy eszelős, szelíd dallamra a nyomozótiszt báltermében. Kicsit ittasak már ezek az emlékek.
Ebben a szobában, itt a sötétben, ahol Marborough(- Nem Marlboro, mint a cigi, hanem Marborough, M-a-r-b-o-r-o-u-g-h. Kezdett ingerült lenni. A recepciós gőgje miatt leginkább. Abban a hülye vörös uniformisában.), a nyomozótiszt alszik, megszólal egy hang, mintha egy akváriumot nézne tele trópusi halakkal meg növényekkel, épp annyira megbízható ez a hang, mint amennyire megbízhatatlan
- A zongoristát nem ölték meg, nem lett öngyilkos, nem robbant fel, nem; egyszerűen csak, hirtelen, messze került tőlünk, eltávolodott, elutazott. Fene se érti ezt. Senki se tudja megérteni. De nem is fontos. A lényeg, hogy ezért halljuk most egyre halkabban a hangokat, amik átszövik... amik ezt a történetet alkotják. Egyre halkul a zene. Nem tudunk ellene semmit tenni. De nem is kell. Ha egyszer utazni vágyik nem érdemes, nem is lehet visszafordítani. Ennyi. És kész. A hangok egyre nehezebben kivehetőek, halványulnak, elmosódnak. Aztán már nem hallunk semmit. Tudja tegnap a nyárfák közt sétáltam a parkban, és hallottam valamit, istenbizony hallottam, félek, de... nemtudom, szerintem nem ő volt, itt hagyott minket és... a csönd... ez az egy ami bánt, nem tudok mit kezdeni a csönddel, pedig mindannyian a semmi tengerére építjük várainkat, koradélután, mikor a kacsahús olcsóbb, és flörtölnek a lányok
De most inkább nézzünk ki az ablakon. Figyeljük a napot. Ott a park. A fényt. Látja azt a hajót?
- És érjünk a történet végére, - mondta Marborough félálomban, aztán eszébe jutott, hogy ez Brik cipész hangja, ezért hozzátette - maga, öreg sosem volt a szavak embere.
(álomszag)
- Pedig a tenger pont a nyomozótiszt feje félig a vízben, a tengerben, félig a levegőben, és kereste a határát, és nem találta, ezzel játszott, közben hullámzott a víz és fújt a szél és ezen olyan jóízűt nevetett, hogy majd megfulladt,
a vízből hallotta az óraketyegést, és mint buborékok úgy merültek fel a láthatatlan tengerfenékről egy gyerekkori rigmus szavai: "óraszív és olló úr egy bárban iszogatnak, így ünneplik meg ketten végét a napnak", nem biztos, hogy szó szerint így volt, de Brik csak nem akarta abbahagyni
- Zavar az óraketyegés, ott tartani az ujjunkat egy nem létező idő ütőerén, hát... tudja erről, mindig azt szoktam,. Képtelenség megszokni. Az óránkénti ütések még hagyján. A kötelező hazugságot mindenről, a biztonság kedvéért, mert ha már jól nevelt emberek vagyunk akkor, de az általam kimért dózisban lehetőleg. A metronómlelkeket sosem kedveltem igazán.
- Persze nincs ilyen embertípus.
- Persze nincs olyan, hogy embertípus.
- Persze.
- De az általánosítás magától jön. Megkerülhetetlen.
- Kiiktatni?
- Figyelni és szűrni.
- Aztán figyelni és átengedni.
- Aztán beleolvadni.
......majd kiválni
................és újra
................amíg

(csend)


- Vén, dumás Brik.
de most inkább nézzünk ki az ablakon, figyeljük a fényt, a napot, a parkot, azzal a tengernyi fával, a balkonról, másnap délután, a délutáni fény, narancsos, annyira eleven, hogy beszélgetni lehetne vele
A fák. A fű. És a fák árnyéka a füvön. Egy kép. Egy képeslap - egy soha el nem küldött és meg nem érkezett képeslap, valamelyik valóságból kivágott képeslap.
Szép. Mondta a felhő, mikor az égre nézett.
A fák. A fű. És a fák árnyéka a füvön. Egy kép.
És hozzá valami távoli illat vagy halk zene.
- Biztos vagyok benne, hogy mivel a zongorista soha nem tudta eljátszani azt a darabot - mert mint tudjuk a pincérnő látta, ahogy ráhelyezi az ujját a billentyűkre, nekikészül valaminek, aztán egyszer csak, - ezért rajtunk most rajtunk keresztül, a kisvároson, a nyomozáson, a beszélgetéseken, a hentes tüdőrákján, az esőn, a kávé ízén, a tegnapi vizeleteden, ..., ... játssza el a zenéjét.
- Honnét veszed? Lehet, hogy nem is akart semmit játszani. Lehet
A fák a fű és a fák árnyéka a füvön. Egy kép.
(képeslap)
Ami mögött ott van a
Ő az ott. Láttam az árnyékban. Dehogy, rosszul láttad. Frászt, elbújt valahová, a fa mögé, ottottott, nézd!
...egyáltalán. Tessék? Nincs térkép. Minek ide térkép, ahhoz sem kell használati utasítás, hogy halld amit mondok
Nem értem. Mit nem lehet ezen érteni?
Rampail, te idefigyelj, te itt, te úgy összebogoztad a nagy büdös semmit, hogy az aztán igen, most mondd meg nekem, hogy lehetne ezt kicsombékolni

(álomszag és csend)

tánc reggelig
.
.
.

.
.
.